2009. december 4.


Mozgalmasan
telt ez a pénteki nap. Délelőtt az osztályok változatos programokat
szerveztek: maszírozás, teaház, film, kaszinó, zsíros kenyér, kézműves,
play station.
Este
aztán kezdetét vette a szecskaavató. A 8.a és a 8.b műsora nagy sikert
aratott a nézők között. Mindkét osztály alaposan felkészült, hogy
megmutassa: nem véletlenül lettek istvánosok.
Ezután
a kicsik, a 7.-esek következtek. Volt szendvicskeresés, divatbemutató,
evés-ivás, de vallomások is. A zsűri szigorúan, de igazságosan
ítélkezett, és végül a 7.a osztály végzett az élen 153 ponttal. Mindkét
osztály győzött, hiszen remekül szórakoztak és szórakoztattak. A
győztesnek járó tortát pedig a szervező végzős diákoknak ajándékozták a
gólyák az esküjüknek megfelelően.
Gratulálunk a 7. és 8. évfolyamnak továbbá a szervezőknek!
20.00-22.00-ig mikulásbulit szervezett a Diákönkormányzat, ami szintén fergeteges hangulatúra sikeredett.
Érdekes képek és videók (videótár) is készültek.
Szent István Galéria babakiállítása
2009. december 4.
Az
iskola összekötő szárnyában ma délelőtt megnyílt a népviseletbe
öltöztetett babák kiállítása. Szobi Eszter köszöntötte a megjelent
diákokat, tanárokat és vendégeket, majd ismertette a vándorkiállítás történetét. Ezután Gróf Anikó és Kecskés Eszter (12.b) népdalokat énekeltek, a jelenlévők nagy csodálatára.
A kiállítás megrendezésében közreműködtek: Dr. Dolina Károlyné, Tóth
Istvánné (Erzsi néni), Nagy Attila, Gróf Anikó, Kecskés Eszter, Horváth
Krisztina és sokan mások. A szállításban Kisdéryné Domján Edit, a
Szülői Munkaközösség elnöke segített. Munkájukat köszönjük!
Képek a megnyitóról...
Az Esztergom Tv riportja
Szent István Galéria kiállítása
2009. november 20.
2009. november 20-án, pénteken 17.00-kor Balassa Bálintról nyílit kiállítás az emeleti galériában
Ahogy a diákok látják
címmel. A kiállítást Dr. Prokopp Mária professzorasszony nyitotta meg,
aki az érdeklődő diákoknak, szülőknek és városi képviselőknek Esztergom
város történelmi jelentőségéről és a költő nemzetközi hírnevéről szólt.
Az est házigazdája Dr. Dolina Károlyné volt.
Újabb "sportszerek" a Gimnáziumban
2009. november 16.
A Hídfutáson elnyert 150 000 forintos vásárlási utalványon két új játékot vásároltunk: egy léghokit és egy asztalifocit. Ezzel tovább nőtt a szabadidő hasznos eltöltésének lehetősége.

Szelektív hulladékgyűjtés a Szent István Gimnáziumban
2009. november 9.
2009 októberében két szelektív hulladékgyűjtő edény (papír és műanyag hulladék gyűjtése) került a Gimnázium udvarára. Szeretnénk, ha minél többen használnák. Ezzel is hozzá szeretnénk járulni a környezettudatos szemlélet terjesztéséhez. Iskolánk szeretne csatlakozni később az ökoiskolák táborához, amihez fontos lépés volt az edények beszerzése. Kérjük a szülőket és a diákokat, hogy a műanyag hulladékot ezentúl ide dobják, hogy ezzel is csökkentsük a Föld terhelését. Természetesen sokan már régóta válogatva gyűjtik a szemetet így számukra ez csupán egy újabb lehetőség, ha gyermekükkel jönnek iskolába, akkor a szelektíven gyűjtött hulladékot itt is kidobhatják. A hulladékgyűjtő edényeket a környékbeli lakosság is használhatja, sőt reméljük, hogy sokan élnek is a lehetőséggel majd. Az edényeket kérésünkre az Eszköz Kft. helyezte el.
Köszönjük a segítségüket!
Nem minden hulladék szemét!
Megemlékezés 1956 mártírjairól
2009. október 22.
Csütörtökön az 1. órában tartottuk meg az 1956. október 23-i eseményekről való megemlékezésünket. A műsorban szerepeltek: Horváth Krisztina (12.b), Jurásek Enikő, Kontra Lilla, Markos Anita, Móczik Alexandra (10.b), Dudok Dávid (11.b). A műsort Szerémy György tanár úr szervezte-rendezte.
Köszönjük munkájukat!
HÍDFUTÁS 2009
2009. szeptember 26-án lezajlott a 9. Mária Valéria Híd Futáson a Szent István Gimnázium
az iskolák közötti versenyben az előkelő MÁSODIK helyezést szerezte meg, hiszen az iskola több mint 50%-a részt vett
a futáson. (Első a Mindszenty József Katolikus Általános Iskola lett 90% feletti eredménnyel,
harmadik pedig a Dobó Katalin Gimnázium közel 50%-kal).
Ezzel iskolánk egy 150 000 forintos sportszerutalványt nyert.
(forrás:
hidfutas.eoldal.hu
- valamint
sportido.hu - itt minden befutóról található fénykép is és egyéni diplomát lehet kinyomtatni)